Katalán nyelv

"Függetlenség"

A katalán nyelv (català) ugyanis a nemzeti öntudat fundamentuma és legjellegzetesebb vonása. A létezésére utaló szavak és szerkezetek már a kilencszázas években keletkezett latin iratokban fellelhetők. Az első teljesen katalán szöveg a vizigót törvénykönyv, a Forum Iudicum egy 12. századi fordítása. A katalánt a nyelv egyes jellemzői az ún. kisebbségi nyelvekkel rokonítják, annak jellegzetességeit is hordozza: egyrészt azt, hogy a lakosság kétnyelvű (gyakorlatilag nincs csak katalánul beszélő ember) és a nyelvterület egy nagyobb ország része, ahol a többség eltérő nyelvet beszél; másrészt pedig azt, hogy nincs jelen a társadalmi élet egyes területein. Mégsem tekinthető kisebbségi nyelvnek, mert több vonásában is eltér ezektől; inkább a közepes lélekszámú európai nyelvek közé sorolható:

– Jogi helyzetét tekintve: Hivatalos nyelve egy független államnak (Andorrának) és – a spanyol mellett –három autonóm közösségnek, ami azt jelenti, hogy a közigazgatásban jelentős súlyú, oktatása pedig ezeken a helyeken kötelező. (Európában egyedi esetként Andorra alkotmánya hivatalos nyelvnek nyilvánította, és ugyanezt teszi Katalónia, a Baleári-szigetek és a Valenciai Autonóm Közösség autonómiatörvénye is.)
– Demográfiai tényezők alapján: Beszélőinek száma meghaladja például a dán és a finn nyelvét, és hozzávetőlegesen annyian használják, mint a svéd, a görög vagy az európai portugál nyelvet.
 – Szociolingvisztikai helyzete szerint: Birtoklói (kevés kivétellel) sosem adták fel használatát, így a nemzedékek között természetes módon „öröklődhetett”. A katalán nyelvterületre költözők rendszerint megtanulják és használják a közéletben, sőt a családban is. Hagyományait és irodalmi vitalitását tekintve a többi kisebbségi nyelvtől eltérően gazdag irodalommal rendelkezik, már a 12. századtól megszakítás nélkül keletkeznek katalán nyelvű írások, és jelenleg is több mint 1200 szerző alkot katalánul.

"Katalónia nem Spanyolország"

Nyelvészeti „felszereltségét” vizsgálva: más élő nyelvekhez hasonlóan vannak nyelvjárásai (nyugati és keleti katalán), közöttük a legnagyobb különbség a hangsúlytalan magánhangzók ejtésében van. A nyelvkérdést a statútum szabályozza, amely rögzíti, hogy a katalán a spanyol mellett szintén hivatalos nyelv, egyenlőségüket a regionális kormány köteles biztosítani. Ezen túlmenően a nyelvtörvény mind a közigazgatás, mind az oktatás nyelvének a katalánt jelöli meg. Célja, hogy előmozdítsa a katalán ismeretét és használatát, kiegyenlítve a történelem során elszenvedett elnyomás hatásait. Ezt a politikát nyelvi normalizációnak nevezik, létjogosultságát pedig egyrészt az támasztja alá, hogy a teljes értékű katalán léthez elengedhetetlen a nyelv ismerete, másrészt az, hogy a bevándorlók számára biztosítani kell a katalán elsajátítását, ezzel is megkönnyítve integrálódásukat a régió társadalmába. A nem kormányzati szférára, illetve a magánhasználatra nincsenek kötelező szabályok. Az egyház – önként – első nyelvül választotta, a hadsereg és a rendőrség kötelékében azonban a legkevésbé elterjedt.Az eredmények nem csak az oktatás hatékonyságának tudhatók be. Legalább ilyen fontos a virágzó anyanyelvi könyvkiadás, az írott és az elektronikus tömegtájékoztatás. Amióta a nyelv reneszánszát éli, hétköznapi használata is egyre inkább teret nyer. Ám ha egy spanyollal kell beszélni – a körülményektől függetlenül – mindig átváltanak az ország államnyelvére, akkor is, ha a kommunikáció katalánul sem okozna gondot!